Pályázat 2020

 

Megvalósult a Magyar Katolikus Misszió Vadrózsa Hagyományőrző Csoportjának a Magyar Kormány által a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. révén támogatott 2020. évi pályázati programja, mely által a közösség 750.000,- forint vagyis 2.085,19,- euró támogatásból tudott programokat szervezni és a tevékenységéhez szükséges új kellékeket beszerezni.

Az elmúlt év első két hónapjában még több rendezvényt is meg tudtunk tartani, farsangi táncház, gyermekfoglalkozások, dalkör. De sajnos márciustól a járvány miatt már csak online, a világhálón tudtunk találkozókat, táncpróbákat, táncoktatást, rajzpályázatot szervezni.

Új, a tevékenységünkhöz szükséges, gyorsan elhasználódó kellékeket is beszereztünk (csizmákat és karaktercipőket).

Reméljük, hogy adott lehetőségeinket a járványban is kihasználva és annak elmúltával, a jövőben tevékenységünkkel és programjainkkal továbbra is tudjuk erősíteni és szolgálni hazánktól távol a magyarságot, nemzetünket, kultúránkat és az itt élőket.

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap sütiket használ és ennek a weboldalnak a használatával elfogadja azok alkalmazását. Diese Webseite verwendet Cookies und mit der Nutzung dieser Website stimmen Sie der Verwendung zu. További információ ... Weitere Informationen.


A süti beállítások a honlapnál a legjobb felhasználói élmény érdekében történnek. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Die Cookie-Einstellungen werden auf der Website vorgenommen, um die bestmögliche Benutzererfahrung zu erzielen. Wenn die Website verwendet wird, ohne die Einstellung zu ändern, oder wenn auf die Schaltfläche "Akzeptieren" geklickt wird, akzeptiert der Benutzer die Verwendung von Cookies.

Bezárás ... Schließen