Őszi bál 2022

Szinte hihetetlen, hogy 3 év után végre ismét megtarthattuk hagyományos őszi bálunkat!

Ráadásul micsoda sikerrel! Telt ház, vidáman ünneplő vendégek, rendezők, hozzá a hageni Vadrózsa Néptáncegyüttes jubileumi műsora!

A Himnuszok eléneklése után Simon Péter Magyar Katolikus Missziónk plébánosa köszöntötte a vendégeket, majd Szilágyi Gergő főkonzul úr méltató beszédében röviden összefoglalta a tánccsoport 40 éves munkájának nagyszerű eredményeit, kiemelkedő eseményeit. Számára mindez a megélt nemzeti összetartozás bizonyítéka is, hisz mind a csoport tagjai, mind a repertoárja a legkülönbözőbb magyarlakta területekről valók.

A műsor a Palotással indult, majd átívelt a Dunántúltól egész Szatmárig, a gyerekcsoport, a Dalkör és a felnőtt tánccsoport közreműködésével, fűszerezve néhány, vezetőnk Münich-Ákontz Ildikó által elmondott, korábbi, vidám epizóddal. A lelkes közönség nagy tapssal jutalmazta a bemutatót, majd a New Brother Duo pezsdítő muzsikájára hajnalig ropta a táncot.

A bográcsokban főtt remek pörkölt mindenkinek ízlett, éppúgy, mint a finom házi sütemények, húsok, magyar italok. Nagyon jó volt a hangulat, reggel 5-kor zártuk a termet.

Köszönet mindenkinek, aki munkájával hozzájárult a sikerhez!

Reméljük, hogy jövőre már a régi helyünkön mulathatunk ugyanilyen jól kedves vendégeikkel együtt!

 

 

Visszavárunk Benneteket!

 

 

 

A honlap sütiket használ és ennek a weboldalnak a használatával elfogadja azok alkalmazását. Diese Webseite verwendet Cookies und mit der Nutzung dieser Website stimmen Sie der Verwendung zu. További információ ... Weitere Informationen.


A süti beállítások a honlapnál a legjobb felhasználói élmény érdekében történnek. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Die Cookie-Einstellungen werden auf der Website vorgenommen, um die bestmögliche Benutzererfahrung zu erzielen. Wenn die Website verwendet wird, ohne die Einstellung zu ändern, oder wenn auf die Schaltfläche "Akzeptieren" geklickt wird, akzeptiert der Benutzer die Verwendung von Cookies.

Bezárás ... Schließen