Daloskert

 

Január 20-án, vasárnap lesz az idei első foglalkozásunk.

 

15.30 – 15.55 között Ringató a 3 év alattiaknak, énekes, ritmusos foglalkozás, ahol a mamával / papával / nagyszülővel, vagyis az egymással való énekes ringatózás, mozgás, ritmikus játszódás, az együttes élmény, fontos szerepet kap! Visszajelzést kérünk, hogy kire számíthatunk!

16 órától Daloskert, ovisoknak, iskolásoknak ének, vers, néptánc és kézműves foglalkozás, melynek mostani témája a Himnusz és a Balázsjárás.

Az évszakhoz kapcsolódó népi hagyományok, népi játékok, ének-mondókák, vers, mese, néptánc által tanulják meg a gyerekek a tiszta, szép éneklést, fejlődik a beszédkészségük, ritmusérzékük.

A néptáncot ovisoknak, iskolásoknak Pacsura Dávid néptáncos, KCsP ösztöndíjas tanítja, a foglakozásokat Münnich-Ákontz Ildikó vezeti.

Érdeklődni és jelentkezni e-mailen lehet!

A kézműves foglalkozáshoz, barkácsoláshoz hozzunk magunkkal
ollót, színeseket / filctollakat, több újságpapírt, nagyobb műanyag tányért, lisztet vagy tapétaragasztót.
A mozgások után jól esik majd keksz, gyümölcs és persze innivaló!

 

Február 17-én lesz a következő, ezúttal ismét jelmezes, farsangi foglalkozásunk!

 

 

 

A honlap sütiket használ és ennek a weboldalnak a használatával elfogadja azok alkalmazását. Diese Webseite verwendet Cookies und mit der Nutzung dieser Website stimmen Sie der Verwendung zu. További információ ... Weitere Informationen.


A süti beállítások a honlapnál a legjobb felhasználói élmény érdekében történnek. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Die Cookie-Einstellungen werden auf der Website vorgenommen, um die bestmögliche Benutzererfahrung zu erzielen. Wenn die Website verwendet wird, ohne die Einstellung zu ändern, oder wenn auf die Schaltfläche "Akzeptieren" geklickt wird, akzeptiert der Benutzer die Verwendung von Cookies.

Bezárás ... Schließen